Kérdésed van? Hívj minket! +36707996777

Blog

Aromadiffúzor – illatosítás egyetlen eszközzel, még az illatmécseseknél is egyszerűbben

AquaCenter
AquaCenter
2020.06.23 23:40

Hogyan érheted el a lakás illatosítását, ha szeretnél túllépni az illatmécsesek és füstölők kézműves világán?


Vettél már boltban kapható illatosítót? Egy kis műanyag doboz, benne többnyire valami zselészerű anyag. Lehúzod a tetejéről a fóliát, kiteszed a lakásba, s heteken át illatozik.

Igen ám, de egy ilyen illatosító hatása nem egyenletes. Az első napokban megmaradni sem lehet a környezetébren.

Munka után, fáradtan, egy kellemesen illatos lakásba szeretnél hazatérni, de ez olyan mintha valaki túlfújta volna a vécéillatosítót. A hatása aztán egyre gyengül, pár nap múlva már meg is lehet maradni a környezetében. Egy héttel később már a vendégeket is beengedheted, addigra nem lesz olyan nagyon erőszakos az illatosítás.

Rendben, tehát nem kedveled a boltokban kapható illatosítókat. Akkor mi marad helyette? Választhatod a hagyományos illatmécseseket is. Ezek teljesen jó megoldások, de nem alkalmasak mindenre. Nem hagyhatod felügyelet nélkül, hiszen egy égő mécsest kell belehelyezni. Nem is tart túl sokáig a hatása – leginkább csak arra való, hogy egy nagyon rövid időre kellemes hangulatot varázsolj vele a lakás egy szegletébe, például a hálószobádba.

Te viszont valódi, tartós illatot szeretnél, ami az otthonod illata lesz, ami minden nap a lakásba belépve fogad, amikor munka után végre hazaérkezel. Van erre vajon megoldás?

Amire neked most szükséged van, az egy aromadiffúzor.

Az aromadiffúzor egy olyan kis elektromos eszköz, ami egy ultrahangos módszerrel porlasztja az levegőbe az illatanyagokat. Ma már időzíthető, okos készülékeket is választhatsz, melyek nem folyamatosan működnek, csak meghatározott időnként kapcsolnak be és éjjel nem illatosítanak. Akár időzítheted is, hogy napközben ne működjön feleslegesen, de délután, mire hazaérsz, már illatos egyen a lakás.

A diffúzoros illatosítóhoz maga a készülék kell, meg víz és valamilyen illó olaj. Az olajat belecsepegteted a vízbe. A készülék egy hideg eljárással a vizet porlasztja, párologtatja a levegőbe. A diffúzor így nem csak a megfelelő illatról gondoskodik, de párásítja is a szoba száraz levegőjét, ami nagyon jót tesz az otthoni klímának. Fontos az is, hogy ez egy hideg eljárás: az illatmécsesek párologtatása károsíthatja is az illó olajokat – hő hatására többségüknek megváltoznak a tulajdonságai, átalakulnak. Az aromadiffúzor nem változtatja meg az illó olajok kémiai tulajdonságait, így hatásuk is változatlan marad.

A diffúzor a vizet és az olajat apró molekulákká töri szét, így szórja szét a levegőbe. Az olajcseppek az oxigénmolekulákhoz kötődnek, így több órán keresztül is a helyiség levegőjében maradnak.

Az illatosítás mellett ezeket az illatosítókat világításra is felhasználhatod – méghozzá változó színű fénnyel, a hangulatodhoz illően. Erről beépített színes ledes világítás gondoskodik.

A korszerű aromadiffúzorok megjelenésükkel is gyorsan megtalálják a helyüket az otthonodban. Nézd csak meg: ez nem egy kézműves illatmécses, melyet a karácsonyi vásárban vettél. Gondosan tervezett, korszerű bútoraidhoz, elegánsan berendezett nappalidhoz vagy hálószobádhoz illő berendezések, melyek lakásdíszként, apró kiegészítőként is megállják a helyüket. Gömb, tojás, vagy kocka alak – ami csak illik a lakásod berendezéséhez.